A Tápiómente Táncegyüttes tagjaival kiegészülve, velük közösen, adja elő Kossuth műsorát a Duna Táncegyüttes a nagykátai Művelődési Központban 2016. március 15-én 18 órás kezdettel.
Az előadásra ingyenes a belépés.
A Tápiómente Táncegyüttes tagjaival kiegészülve, velük közösen, adja elő Kossuth műsorát a Duna Táncegyüttes a nagykátai Művelődési Központban 2016. március 15-én 18 órás kezdettel.
Az előadásra ingyenes a belépés.
Október végén a finnországi Hollolában került megrendezésre a XII. Hollo és Martta Nemzetközi Néptánc és Népzene Fesztivál, melyen 30 fővel a Tápiómente Táncegyüttes képviselhette Nagykátát, Magyarországot. Az október 25 – november 1. között megvalósult rendezvényen rajtunk kívül cseh, indiai, lett, orosz, osztrák és skót fellépők vettek részt.
Ha a hőmérőre tekintek az ősz nem az elsők között jut eszembe (36 Celsius fokot mutat), ha naptárra, akkor annál inkább.
Holnap már szeptember elseje, vége a tanítási szünetnek és pénteken már a próbák is megkezdődnek.
Ahogyan az iskolai szünetek megkezdődtek lassan minden iskolában, úgy együttesünk is nyári szabadságra vonul. Ez a pihenés azonban az idei esztendőben nem lesz annyira hosszú, hiszen július végén Olaszországba, településünk testvérvárosába, Alfonsinébe utazunk, a fellépésekre pedig igyekszünk lehetőség szerint a legjobban felkészülni.
Olaszországi utazásunk után két héttel már hazai pályán, a XXXII. ‘Kátai Tánctalálkozón látjuk el a házigazda szerepét. Idén cseh,lengyel, olasz és szlovák csoportok érkeznek hozzánk augusztus 17-22. között.
A tánctalálkozó hivatalos Facebook eventjén mindig a legfrissebb információk találhatóak meg, érdemes bejelölni magunkat az eseményre.
2015. április 18-án a Kóka Néptáncegyüttes (Kóka), Ofella Sándor Hagyományőrző Népi Együttes (Tápiószecső), Ördöngős Néptáncegyüttes (Dány), a Rozmaring Hagyományőrző Egyesület (Gomba) és a házigazda Tápiómente Táncegyüttes részvételével megrendezésre került az I. Tápiómenti Gyermek és Ifjúsági Néptánc Találkozó a nagykátai Művelődési Központban. Olvasás folytatása