Mátrafüredi néptánctábor

Élményekkel és energikus próbákkal teli napokat töltöttek az ifipoti és nagy ifi csoportjaink táncosai a Tápiómente Táncegyüttes mátrafüredi néptánctáborában! A július 19-30 között tartó időszakban két turnusban közel 60 táncos vett részt a tábor foglalkozásain!

A Csoóri Sándor program 2020 támogatásnak köszönhetően lehetőségünk volt saját oktatóinkon túl vendég oktatók, koreográfusok meghívására is.

A táncok betanításához, közösség építéséhez a táncosoknak- a rendszeres heti próbanapokon túl- szüksége van olyan plusz programokra melyeken megismerkedhetnek a Kárpát medence néptáncainak, népzenéjének szépségeivel közösség építő erejével. Kiemelt célunknak tekintettük néptáncos alapokra építő gyakorlatokkal, feladatokkal vezetni rá a táncosokat a közösség fontosságára, az egyén és a közösség viszonyainak tisztázására, a férfi -női viszonyok kialakítására az egyéni és páros táncokban. Ezen feladataink megvalósításában nyújtottak segítséget vendég oktatóink-koreográfusaink, akik kiváló szakmai, emberi és pedagógiai felkészültségükkel járultak hozzá a TME néptánctáborának sikeréhez!

Olvasás folytatása

tapiomente x etesd köszönet

Lezárult az Etesd x Tápiómente kampányunk, és minden várakozásunkat felülmúlta az az összefogás, melyet Nagykátán és a Tápiómente Táncegyüttes körül tapasztaltunk.

Köszönjük Nagykáta Város Önkormányzatának a támogatását, a Borganika csapatának a csodálatos menüt, a fenséges sajtot a Bükkisajt-nak, és az isteni kovászos kenyereket az arán bakery budapest valamint a Pékműhely-nek! A csodás desszertekről a Zila Kávéház – Krisztina Cukrászda gondoskodott.

Nagyon szépen köszönjük az Etesd a dokit csapatának, közülük is külön kiemelve Serfőző Mártát, hogy megvalósulhatott ez az összefogás és  ebben a formában megvalósulhatott az idei Szponzor bálunk.

Örökség serleggel ismerték el a Tápiómente Táncegyüttes utánpótláscsoportjait

1968-ban alakult meg a Pest megyei Nagykáta járási központ művészeti együttese, a Tápiómente Táncegyüttes. Már 1960-ban is működött a csapat Tápiómenti Központi Együttes néven, azonban Nagykáta vezetősége csak nyolc évvel később döntött a Tápió mente, mint tájegység tehetséges fiataljainak a felkarolásával foglalkozó táncegyüttes megalakításáról.

Olvasás folytatása

Beregszásztól Kijevig, magyar tánccal és zenével (A Tápiómente Táncegyüttes útja Kárpátalján és Ukrajnában)

Az idén fennállásának 50. évfordulóját ünneplő nagykátai Tápiómente Táncegyüttes és zenekara (Terék József és barátai) Magyarország Kijevi Nagykövetsége meghívására a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola dísztermében, valamint az ukrán fővárosban, a Csajkovszkij Nemzeti Zeneakadémia nagytermében adott egész estés reprezentatív előadást. Olvasás folytatása

Remekül sikerült a XXXV. ‘Kátai Tánctalálkozó

2018. szeptember 6-9. között került megrendezésre a XXXV. ‘Kátai Tánctalálkozó.

Az idei esztendő kiemelt jelentőségű a Tápiómente életében, hiszen az együttes ebben az esztendőben ünnepli 50. születésnapját, és a Kátai Nemzetközi tánctalálkozó pedig a 35-et.
Ennek jegyében ismét két gálaműsorral vártuk nézőinket a Művelődési Központ nagytermébe.
Szeptember 6-án a házigazda Tápiómente Táncegyüttes minden csoportja, az együttes állandó zenekara Terék József vezetésével és a Tápiómente RT volt látható, 7-én pedig a Nemzetközi Gálaműsor vendégei léptek fel.Öt ország fogadta el a meghívásunkat: Németország, Olaszország, Szlovákia, Törökország és Ukrajna majd 120(!) táncosa varázsolta el művészetével a nagykátai közönséget!


Mind a két este teltházas volt, a táncházak fergeteges hangulata is sokakat megmozgatott.
A Tánctalálkozó szabadtéri programjai, ahogyan azt az elmúlt években már megszoktuk, a TápióFeszt színpadán voltak láthatóak.

Olvasás folytatása