Nyári tervek

Ahogyan az iskolai szünetek megkezdődtek lassan minden iskolában, úgy együttesünk is nyári szabadságra vonul. Ez a pihenés azonban az idei esztendőben nem lesz annyira hosszú, hiszen július végén Olaszországba, településünk testvérvárosába, Alfonsinébe utazunk, a fellépésekre pedig igyekszünk lehetőség szerint a legjobban felkészülni.

Olaszországi utazásunk után két héttel már hazai pályán, a XXXII. ‘Kátai Tánctalálkozón látjuk el a házigazda szerepét. Idén cseh,lengyel, olasz és szlovák csoportok érkeznek hozzánk augusztus 17-22. között.

A tánctalálkozó hivatalos Facebook eventjén mindig a legfrissebb információk találhatóak meg, érdemes bejelölni magunkat az eseményre.